Károli Gáspár Református Egyetem logó

Károlin rendezett partnertalálkozó

A projekt keretében megrendezett első személyes partnertalálkozóra 2025. szeptember 4-én és 5-én került sor a Károli Gáspár Református Egyetemen. A partnertalálkozó célja volt, hogy a projekt indításakor a szakmai és elszámolási alapvetések egyeztetésre kerüljenek, valamint az, hogy a következő időszak feladatait egyeztessük.

A találkozó első napján a vendégfogadást, regisztrációt követően a projekt minden partnere bemutatta egy-egy rövid előadás keretében a lemorzsolódást formáló szabályozási, intézményi és egyéb környezeti tényezőket. Majd a Károli Gáspár Református egyetem kollégái ismertették az ML projektek felépítését, becslőmodellek logikáját, valamint egy, a KRE adatait felhasználva készített becslőmodell eredményeit. Ezt követően az elhangzottak közös megvitatására, majd az adminisztrációt érintő kérdések tisztázására is sor került. Az első napot közös vacsorával zárták a kollégák.

A találkozó második napján a beavatkozások álltak a fókuszban. A partnerek rövid előadások keretében bemutatták a jelenlegi intézményi gyakorlatokat, jelenleg elérhető megoldásokat, szolgáltatásokat. Majd közös beszélgetés keretében a résztvevők megvitatták, hogy a becslések eredményeinek tudatában hogyan tehetők célzottá a beavatkozások, valamint külön hangsúlyt kaptak az etikai és adatvédelmi kérdések. A találkozó második napját közös ebéddel zárták a résztvevők.

A projekt első személyes partnertalálkozója jó hangulatban telt és kifejezetten épített a közös gondolkodásra és a felmerülő szakmai és adminisztratív kérdések tisztázására. Ennek köszönhetően a fogadó intézmény és a partnerintézmények kollégái is hatékonynak, eredményesnek értékelték.

2025-11-10